XII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny
A Szegedi Tudományegyetem immár a XII. alkalommal hirdeti meg a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt, melyre szeretettel váruk iskolájuk diákjainak a jelentkezését is!
A versenyen a részvétel ingyenes! Iskolánként öt, kétfős csapat indítására van lehetőség.
A február 16-i iskolai online forduló után Szegeden mérhetik össze tudásukat a résztvevők. A középdöntőbe jutott, első 48 csapatot vendégül látjuk szállással, ellátással 2023. március 31-én.
A tanulmányi verseny az általános és középiskolai természetföldrajzi tananyagra épít, idei kiemelt témánk
Klímaváltozás kihívásai a Kárpát-medencében
A felkészülést a verseny honlapján közzétett anyagok segítik: korábbi évek megoldókulcsai és a témához kapcsolódó felkészülési anyag, feladatokkal.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. január 25. (szerda)
Jelentkezni ITT online kitölthető űrlapon lehet!
A verseny részletes kiírása, további fontos információk a honlapunkon találhatók.
Szeretettel várjuk jelentkezésüket, munkájukhoz sok sikert kívánunk!
Szegedi Tudományegyetem Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékének szervezői csapata nevében