Országos Bibliaismereti verseny
A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium három tanulóval idén is képviseltette magát a Miskolcon megrendezett Országos (Kárpát-medencei) Bibliaismereti versenyen - mely a legrégebbi, és egyben az egyik legszínvonalasabb református országos hittanverseny.
Büszkén tesszük közzé, hogy lányaink immár negyedik alkalommal bővítették aranyérem gyűjteményünk, hiszen 2013-ban és 2016-ban is iskolánk tanulói hozták el az I. helyezést. (2014-ben és 2015-ben második helyezést értek el.)
A verseny témája: a Korintusiakhoz írt I- és II. levél. 41 csapat, 120 diák közül került ki a Fasori csapat győztesen, kitűnő eredménnyel.
"Hervadhatatlan koszorúért" – A Fasori csapat tagjai: Sivák Veronika, Szilvágyi Bíborka, Schuszter Blanka
Felkészítő tanár: Lazsádi Ákos
Gratulálunk az ismételt sikerhez!