Riporter kerestetik - Budapesti döntő
| Módosítva: 2015. június. 09., kedd - 19:34:47
Esztergomban lezajlott a Mária Rádió Riporter kerestetik versenyének harmadik, egyben döntő fordulóján, amelybe 12 csapat jutott be.
A délelőtt 10-től délután 5-ig tartó megmérettetésen végül 11 csapat vett rész.
A döntő három részből állt: az első két fordulóban a korábban választott személlyel (aki mindhármuk által ismert és nagyra becsült személy a múltból vagy a jelenből, aki a környezetükben -lakóhely, iskola, család, stb.- kiemelkedően jó ember hírében áll, nagyszerű életút áll mögötte, szép család, példás erények) készült riportműsor beharangozóját kellett előadniuk háromszor egy percben három célcsoportnak címezve (középiskolás diákok, családok, tanárok); a második egy képzeletbeli interjú készítése a választott személlyel; végül egy háromszemélyes 5 perces jelenet előadása, amelyben a választott személy életének egy sorsfordító eseményét kellett megjeleníteniük a zsűri előtt. A zsűri tagjai Kudlik Júlia, Csűrös Csilla, a Magyar Rádió munkatársa és Ivancsics Ilona színművésznő voltak.
Csapataink végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, kreatívan, ötletesen oldották meg a feladatokat. Az eredményhirdetés így nagy meglepetést okozott.
A 11.c-s fiúcsapat rádióreklámját a zsűri két tagja nagyon lepontozta, egyedül a rádiós Csűrös Csillától kaptak magas pontszámot.Ő egyébként a végén beszélt is a fiúkkal, s elmondta nekik, hogy szakmai szemmel övék volt a legjobb spot, és igen, volt olyan csapat, amely nem a műfajnak megfelelő produkcióval nagyobb pontszámot kapott ugyanerre a feladatra. Összpontszámuk végül 72 pont lett, a negyedik (pontszámban a második) helyre lett elég, s Csűrös Csilla javaslatára különdíjat szavazott meg nekik a zsűri.
Az első helyen 78 ponttal hármas holtverseny alakult ki: iskolánk másik, 9. b-s csapata végül a zsűri döntése alapján a második helyet szerezte meg, s a tagjaik egy-egy táblagéppel lettek gazdagabbak.
2. helyezett csapat tagjai:
Orbók Réka 9.b
Tóth Zsuzsanna 9.b
Nagy Ádám 9.b
Választott szeméylük: Bató Ida, nagyváradi színésznő (Réka nagynénje)
4. helyezett csapat tagjai:
Práth Dávid 11. c
Schranz Ambrus 11.c
Szabó Bence 11.c
Választott személyük: Dr. Fabiny Tamás, püspök
Magyartanár: Németh-Roszik Andrea
Mindkét csapatra nagyon büszkék lehetünk, hiszen szépen felkészültek a versenyre, alaposan utánajártak válaszott személyük életútjának, kreatívak, talpraesettek voltak, s nem utolsó sorban az élmezőnyben végeztek. Gratulálunk!